... csak baromi lassan. Pihenek sokat, mert ha nem, azonnali görcsök/keményedés a jutalmam. Mit mondjak, piszok unalmas. Férj se boldog, ő is aggódik, és így a teendők oroszlánrésze rá marad, amivel küzd becsülettel, de kezd besokallni. Miatta is próbálok nem nyavalyogni, hanem pozitív és vidám lenni (legalább amikor itthon van), de mérsékelten sikerül, ő átlát rajtam, de legalább én jobban érezhetem magam, mint lelkierős asszony, aki hősiesen próbálkozik.

Nem segít, hogy a hormonok tombolnak ahogy kell, így simán rámtör a sírógörcs valami piszlicsáré hülyeségtől, és igen tragikusnak élek meg amúgy teljesen túlélhető dolgokat is. Egyetlen vigaszom, hogy ez mind határozottan el fog múlni, csak addig kell kibekkelni valahogy. Gyanítom, hogy a terhességgel járó szívások se lennének ilyen tragikusak számomra, ha épp nem lennék terhes, de ugye ezt az elméletet kicsit nehéz tesztelni :)

Beléptem egy terhességi cukorbetegeknek szóló fb csoportba, aminek előnye hogy sok tippet kapok, hátránya hogy teljesen kiborító a napi 3 "nyár van, meleg van, nem bírok megenni ennyi szénhidrátot, segítség!" poszt. Hát én kurvára meg bírnék enni kétszer ennyit is, sőt az ajtófélfát és a mosógépet is. Folyamatosan éhes vagyok, de persze egyik kaja se esik igazán jól, a rókakoma is kerülget folyamatosan. Hála az égnek még nem hánytam ki egy étkezésemet se, az lenne az igazán szívás a kiszámolt CH diétában. Mit lehetne csinálni egyáltalán? Analizálni a rókabőrt, hogy kb hány gramm jött ki és mennyit kell még betenni? Broáf.